Lindosz Görög színház, Szent Pál öböl, Lindosz Beach

Lindosz azon különleges városok közé tartozik, amely két, egymástól gyökeresen különböző hangulattal és látványvilággal rendelkező stranddal büszkélkedhet.  Az egyik, az északon fekvő, aranyhomokos partszakaszáról és teljes kiépítettségéről híres, lassan mélyülő Lindosz beach, a másik pedig a délen elterülő, látványos, zöldeskék vizű sziklaöböl, mely a Szent Pál öböl. Nevét egy takaros kis kápolnáról kapta, ami az öböl délkeleti felében bújik meg. A város fő kikötője a Lindosz beachen van, míg a Szent Pál öbölben csupán kicsiny halászbárkák számára alkalmas mólót építettek.

Mivel az autónk úgyis ezen a környéken parkolt, célszerűnek látszott a délelőtt folyamán ezt az öblöt megnézni és itt strandolni. De előtte még reggelizni szerettünk volna, de úgy látszik túl korán keltünk, még nem volt nyitva semmi, ahol ehettünk volna. De legalább találtunk egy helyet, ami bár nem volt nyitva, de kávéval legalább kiszolgáltak bennünket. Ezután pnóbáltunk úgy kanyarogni, hogy megtaláljuk a közelben lévő ókori görög színház romjait.

Kanyargás közben találkoztunk a szamarakkal, akiket arra használnak, hogy a fáradt túristákat felvigyék a fellegvárba. 

Megtaláltuk a színházat,  de sajnos a színházat és közvetlen környezetét jelenleg kerítéssel védik, nem látogatható, csak kívülről lehet megcsodálni. 

Az ókori színház építése egészen az i.e. 4. század környékére nyúlik vissza, amikortól évszázadokon keresztül különféle ünnepségeket, színházi előadásokat, sportrendezvényeket, sőt még áldozatokat is tartottak itt. Az ókor építői egymás fölé huszonhat sort emeltek, így az enyhe félkörívben, a sziklákba vájt színház fénykorában akár kétezer fős hallgatóságot is be tudott fogadni. 

Még ma is látszanak az ülőhelyek között kialakított lépcsők, melyek több részre osztották a nézőteret. Sajnos mára már csak a színház középső része maradt meg. 

Miután megnéztük, lesétáltunk az öbölhöz. Először a Szent Pál öböl két strandja közül az északi strandhoz mentünk, és úgy terveztük egy darabig itt maradunk, majd átnegyünk a másikba is. Mivel még elég korán volt, rajtunk kívül még csak egy-két ember volt a strandron, lehetett válogatni a lépcsőzetesen kialakított teraszokon lévő nyugágyak közül. 

Nyugágy nélkül nem nagyon lehetett volna letelepedni, mivel a terület elég kicsi volt, a lehető legtöbb nyugágyat zsúfolták be, így maximum a sziklákon lehetett volna üldögélni a tűző napon. Azt semmiképpen nem vállaltuk volna. Amikor Vilmos megkérdezte mennyibe kerül, ő azt értette, hogy 15 eurót mondtak, így letelepedtünk. Kb. egy óra múlva amikor a "pénzbehajtó" megérkezett, kiderült, hogy 40 eurót kell fizetnünk. Az első sor volt nem 15, hanem 50 euró volt, a második sor 40, és a továbbiak 30 euró. Borzasztó soknak tartottuk, ennyit még sehol nem fizettünk egy, illetve két nyugágyért, gondoltuk is, hogy továbbállunk, de aztán csak maradtunk. Azt viszont eldöntöttük, ha már ennyit fizetünk, akkor nem fogunk egy pár óra múlva egy másik partra menni, hanem akkor itt maradunk késő délutánig.

Egyébkén a part gyönyörű volt, nagyon szépen volt kialakítva, és az alkalmazottak folyamatosan az ágyak között sétáltak, hogy ha valaki valamit akar rendelni a kis étteremből, akkor azonnal rendelkezésre álljanak. 

Hamarosan elég melegünk volt, hogy bemenjünk. Nemcsak a parton volt nagyon finom homok, hanem jobbára a vízben is, ahol meg voltak nagy kövek, azt azonnal lehetett látni és kikerülni, mert a víz itt is kristálytiszta volt, és elég jól be lehetett menni, mielőtt. mielőtt a nyakamig ért volna. A halak ott úszkáltak a lábunk mellett, egyszer még egy egész nagy halat is láttam.

És itt is olyan nyugodt volt a víz, mint Kos partjain, nagyon könnyű volt úszkálni benne, mert egyetlen hullám sem volt. És a környezet! Egyik oldalon felettünk az Akropolis magasodott, másik oldalunkon szép sziklás volt, előttünk pedig a gyönyörű übölből egy szűk kijáraton tudtak a kisebb hajók ki- behajózni. 

Egy idő után úgy gondoltam, azért én mégis kíváncsi vagyok a St Pál öböl déli részén lévő strandra is, de az öböl annyira sziklás volt, hogy a parton nem lehetett menni, csak följebb, kis kerülővel egy műúton, akkorát pedig nem akartam kerülni.

Így hát más megoldás nem volt, vagy csak odaúszni, vagy a víz szélén a sziklák között odagyalogolni. Ez utóbbit választottuk, felvettük a gumicipőinket, és elindultunk.

Sikerült horzsolásmentesen megúszni a kalandot, néhol azonban, ahol egy kicsit nehezebbnek tűnt, ott inkább egy kicsit a parttól beljebb úsztunk. Vilmosnak persze kicsit nehezebb dolga volt, mert a telefonomat a vízből ki kellett tartania, mivel a vízhatlan tokomat a szálláson hagytam.

Kb. fél óra múlva megérkeztünk a másik strandhoz. Itt egy kicsit szélesebb volt a strand, több napernyőt tudtak elhelyezni, itt is lépcsőzetesen. Űgy tűnt, itt még sekélyebb volt a víz, mint a másik parton. Itt is mindössze egy étterem volt.

Felmentünk a lépcsőkön a templomhoz, amiről az öböl a nevét kapta, de sajnos nem tudtunk bemenni, mert be volt zárva. Mivel nem akartunk még egyszer a kövek között bukdácsolni, visszafelé a műúton mentünk.

Mivel a reggelink kimaradt, délelőtt csak egy kicsit nassoltunk, ideje volt ebédelnünk. Beértük bagettekkel, egy kis sült krumplival. Délután kb fél négyig strandoltunk, aztán mégis úgy gondoltuk csak megnézzük a fő strandot, a Lindosz beacht. Autóval mentünk, hogy az autónkat most egy másik parkolóban hagyjuk, ami a Lindosz beachhez is közelebb volt, és holnap reggel is közelebb lesz a szállásunkhoz, amikor újból útra kelünk.

Lindosz északi partvidéke rejti a környék egyik legjobban kiépített, legnagyobb méretű strandját. A kopár szikladombok keretezte strand több, mint háromszáz méter hosszú és vize nagyon lassan mélyül, a sekélyebb részeken kb. húsz-harminc métert is könnyedén be lehetett sétálni. Partjának aranyló, finom homokja van, mely a tergernek zöldes árnyalatot ad. Rengeteg napernyő, nyugágy állt rendelkezésre, de mivel már 4 óra volt, nem állt szándékunkban napágyért fizetni.

Azért ez érdekes, hogy ha még valaki csupán 1 órát akar a parton maradni, akkor is ugyanannyit kellene fizetni a napágyért. Napáágy helyett inkább a homokba telepedtünk le, és egyből bementünk a vízbe. Bár annyira nem lelkesedtünk ezért a nagy, zsúfolt partért, a St Pál sokkal családiasabb volt, de a víz hihetetlenül jó volt. Annyira sima volt, mint egy úszómedencében, nagyon kellemes volt úszkálni benne, közben a fellegvárat és a környező sziklákat nézni. Ezután megszárítkoztunk, ücsörögtünk. Eredetileg gondoltam, hogy átsétálunk egy másik, kisebb kb. 100 méterre lévő strandhoz, a Pallas beachhez, ahol a kikötő is található, és amihez a sziklák parton egy sétaút vezet, de messziről úgy láttunk, hogy ugyanolyan strand, mint ahol voltunk, így inkább kihagytuk a sétát, aztán 5 óra körül inkább hazaindultunk.

Bár Vilmos már kezdi unni a sok időt, amit a blogírással töltök, de kaptam még rá egy kis időt vacsora előtt is, majd elmentünk, hogy keressünk egy jó helyet. Már kezdünk jobban kiigazodni a városban, de azért még van olyan, hogy most is máshol kötünk ki, mint ahol gondoltuk. 

Most egy régi, az 1900-as évek elejéről származó étterem tetőteraszán vacsoráztunk, egy túristától kaptuk a tippet. Ez is olyan családiasnak tűnt, úgy kezeltek minket is, és minden vendéget, mintha már ismerősök lennénk. A fő pincérnő, lehet, hogy a tulajdonos, egy igazi, nagyhangú görög asszony volt, és nagyon vicces volt, hogy minden alkalommal amikor felvett egy étel rendelést, lekiabált a tetőteraszról a földszinten lévő konyhába, hogy mit kell csinálni.Most is elégedettek voltunk a vacsorával, de a palacsintázást most inkább kihagytuk. Persze az esti focinézés meg blogírás közben több mogyorófélét ettünk, mint kellett volna. 😒