Panormitis Monostor majd utazás Rodosz szigetére

Nagyon korán indult a napunk, mert a kikötőből 6.45-kor induló buszt el akartuk érni, ami a Panormitis monostorba vitt bennünket. Ezzel azt új szállással nagyon jól jártunk, egyrészt közel voltunk a kikötőhöz, ahonnan a busz is indult, másrészt megengedték, hogy 1 órakor csekkoljunk ki, amikorra már visszaértünk.

Megtalálnunk a kis mikrobuszt, ami a menetrendnek megfelelően elindult a tekergős hegyi úton. Kb. 35 percig tartott az út, de az út olyan gyönyörű volt, hogy szinte nem tudtam abbahagyni a fényképezést. Először Symi kikötőjének öblét láttuk egyre magasabbról, 

aztán minden kanyar után szebbnél szebb látvány tárult a szemünk elé. 

Az út végig nagyon meredek, hajtűkanyaros volt, jó hogy nem nekünk kellett vezetni. 

Egy idő után felértünk a hegy legmagasabb pontjára, és ahogy onnan lefelé kanyarogtunk, a kanyarokban már Panormitis gyönyörű öble tűnt fel.

Panormitis falu délen, 12 km-re található Symi városától. Festői kis falu, de a legjelentősebbé a Mihály Arkangyal Monostor teszi, ami a sziget ékköve. 

A monostor a 18. században épült a falu tengerpartján és már messziről látható, akár komppal közeledünk egy kis szoroson keresztül a kikötő felé, akár busszal a hegyeken keresztül. A kezdetektől  szerzetesek élnek itt. 

Nem voltunk biztosak mennyi időt tölthetünk azzal, hogy felfedezzük az impozáns épületet, a belső udvarokat, megnézzük a múzeumot, ezért jöttünk a korai busszal, és a 12-es járattal terveztünk visszamenni.

Ez egy festmény a sok közül, ami az arkangyalt ábrázolja

A monostorban értékes freskók, és egy egyedülálló, Mihály Arkangyalt dicsőítő ikonosztáz található, amit 15 éven át készített egy fafaragó mester, és nagy számban vonzza ide a görög ortodox zarándokokat, mert komoly megtisztító hatást tulajdonítanak neki. 

Amikor beléptünk a monostor templomába, valaki folyamatosan beszélt egy mikrofonba, talán valami mise féle lehetett, és rajtunk kívül úgy tűnt mindenki ezt a ortodox vallást gyakorolja. 

A fényképezés tilos volt, így nem lehetett az ikonosztázt lefotózni, de a közelébe se nagyon menni, mert az emberek szinte sorbaálltak, hogy megsimogassák, aztán megcsókolják. Hát, ezt egy kicsit sok volt látni, ahogy az emberek a tárgyak felé fejezték ki hódolatukat, imádatukat. Csókolgatták a freskókat, az arkangyalt... Azontúl, hogy ez tömény bálványimádás, másrészt nevetséges volt látni, hogy ugyanazok az emberek, akik a buszon maszkokban ültek, nehogy elkapják a covidot, vagy más fertőzést, itt egymás után csókolgatták az ikonokat védő koszos üveget.

Körbejártuk az udvart, a lépcsőházat, sok mindent nem lehetett megnézni, a múzeum még zárva volt. 

Ez volt a tengerpart!

Goldoltuk  kisétáltunk a falu tengerpartjára, ami a leírások szerint homokos, és a képek szerint nagynak látszott. Hát sem homokos, sem nagy nem volt! Sokkal inkább kavicsos, és csak néhány méter hosszú. Strandolni még nem volt kedvünk, mert a mai nap nagyon szeles volt, az árnyékban még fáztunk is. 

Üldögéltünk egy darabig, aztán a másik irányba indultunk el a parton, ahol egy kicsit magasabban volt egy szélmalom, ahonnan nagyon szép kilátást ígértek.  

Útközben végig nagyon napos volt a part, a szél ellenére egyre melegebb volt. 

A szélmalomtól tényleg gyönyörű kilátásunk volt a monostorra, és az öbölre.

Nekem már olyan melegem volt, hogy visszafelé, ahol nem volt annyira sziklás a part, hogy nem lehetett volna bemenni a vízbe, megmártóztam, majd egy kicsit szárítkoztam.

Miután lehűltem egy kicsit, visszamentünk a monostorba, hogy megnézzük a közben kinyitott múzeumot. Hát igazából nem hiszem, hogy megérte, semmi különösebb nem volt, csak emberek adományai, amiket hálából ajánlottak fel a monostornak. Itt aztán volt minden, maratoni futó győztes serlegeitől, sportcipőjétől kezdve keresztyén jellegű kegytárgyakig.

Még ücsörögtünk egy darabig, mire megérkezett a buszunk és elindultunk vissza Symi városába. Az kilátás most még gyönyörűbb volt a ragyogó napsütésben. Útközben kaptam egy telefonhívást, hogy sajnálatos módon a 3.45-kor induló kompunk Rodosz szigetére a rossz időjárásra tekintettel törölve lett, és helyette 18.30-kor indul a következő járat.

Szerencsére a cuccainkat továbbra is ott hagyhattuk a szállásadónál, így még csomagok nélkül élvezhettük az extrán kapott időt Symin. Bár annyira meleg volt most is, hogy nem volt erőnk újabb sétákhoz a többnyire lépcsős városban, így először ebédelni ültünk be egy tenger gyümölcseire specializálódott étterembe, 

majd kávézni, süteményezni (blogozni) egy kávézóba, és most már csak így gyönyörködtünk ebben a hihetetlenül szép kikötőben. Reménykedtünk, hogy a félhetes komp nem lesz törölve, mert nem szerettünk volna még egy extra éjszakát itt tölteni, mert akkor a rodoszi programunk kissé borulni fog.

Hat órakor ott voltunk, a komp állomáson, de a komp nem volt sehol. Egyre nagyobb tömeg várakozott. Végre, amikor már indulnunk kellett volna, 6.30-kor feltűnt.  Leszálltak az utasok, és a megvadult tömeg mind egyszerre akart beszállni. Hát nem volt kellemes élmény, amikor minden oldalról egyszerre préseltek. De szerencsére felfértünk, és még le is tudtunk ülni

Az út kb. másfél óráig tartott. Útunk elején még nem volt nagyon vészes a hullámzás, de ahogy közeledtünk Rodoszhoz, egyre jobban himbálóztunk. Mire megérkeztünk, már teljesen besötétedett, úgyhogy a kikötőből nem sokat láttunk. De azt láttuk, hogy a kikötőnél rögtön ott volt a várfal. Mihelyst beléptünk, mintha visszaléptünk volna az időben. Nagyon hangulatos volt, biztosan csodálatos napunk lesz holnap felfedezni ezt a csodás óvárost.

Itt is az óvárosban foglaltunk szállást, hogy mindenhez közel legyünk. Hát sajnos a mai napi problémák még nem értek véget. Kiderült, hogy a mai éjszakára nem tudnak szállást adni, mert valaki a vihar miatt nem tudott elhajózni, és ahelyett, hogy nekik kerestek volna egy új szállást, minket akartak máshova elszállásolni. A hölgy el is vitt bennünket egy kicsivel arrébb egy másik szállodába, de amikor megláttuk a szobát, nem voltunk hajlandóak elfogadni. Egy lepukkant szállodában, egy koszfészek szoba volt. Elég volt egyszer a poloskákból, nem akartunk mégegyszer ilyen helyzetbe kerülni. Érdekes módon ezek után tudtak ajánlani egy másik szállodában egy sokkal jobb, minőségi szobát. Csupán az a baj, hogy reggel megint csomagolnunk kell, hogy visszaköltözzünk az eredetileg foglalt szállodába. De megígérték, hogy átviszik a cuccainkat, hogy ne nekünk kelljen ezzel foglalkozni. A mostani szállásunk egyébként nagyon hangulatos, egy régi várban vagyunk.

Mire végre minden problémát sikerült elsimítani, már fél 10 lett, így már nem mentünk sehova, pedig biztosan nagyon hangulatos lett volna a kivilágított óvárosban sétálni. Hát majd holnap este!