Rodosz óvárosa

A várban lévő szállásunkkal nem volt semmi probléma, jól éreztül magunkat. Reggel 7-kor ébresztettük magunkat, mert a mai nap az óváros felfedezése volt a programunk, és ehhez azért nem egy-két órára volt szükség. 

Ez a szállás is az óváros közepén, nagyon jó helyen volt, és nagyon örültünk, hogy a közeli mecset tornyából semmi kora reggeli ébresztől nem fújtak. Valószínú, hogy ez már nem egy működő mecset lehet.

A főváros a sziget északkeleti csücskében helyezkedik el. A több kultúra emlékét hordozó óváros rendkívül jó állapotban maradt fenn. 

A város soha sem volt magára hagyva. Egyike a középkori világ ritka túlélőjének, ma is csodás szépségében tündököl. 

1988-ban az UNESCO Világörökség részére választották.

A város leghangulatosabb része a 4 km-es fallal körülvett óváros, amely nem csupán Görögország, hanem Európa legnagyobb és leglátványosabb középkori városrésze.

Ennek területén több mint 200 kis sikátorszerű utca kanyarog, 

amik nagy része csak gyalogosan közelíthető meg.  

Ugyan az óvárost középkori városrészként tartják számon, de valójában több ezer éves múltra tekint vissza, kikötőjét emberemlékezet óta használják, és a Héliosz napistent ábrázoló rodoszi kolosszus is ezen a helyen emelkedhetett. Rodosz óvárosán az ókori civilizáció, a római uralom is ott hagyta a nyomát, a mai utcakép pedig nagyrészt a lovagkor hagyományaiból ered. Szinte mindegyik utca macskakővel, élére állított kövekkel van kirakva, amit gyakran érdekes mintába formáztak.   Az óvárosba több kapun lehet bejutni. Egyik legismertebb az Amboise-kapu, amely 1512-ben épült, Emery D’Amboise nagymester idején. További kapuk: Liberty (Szabadság) kapu, St János kapu, St Athanasios kapu. 

Szállásunkhoz, a komp érkezési állomásához a Sea (Tenger) kapu volt a legközelebb.

A több száz éves török hódoltság ideje alatt az épületek állapota nagyon leromlott, az elhanyagolt falat és épületeket az olaszok állították helyre az 1900-as években. 

Rögtön indulás után találtunk egy pékséget, ahol helyben sütöttek finom péksüteményeket, rögtön meg is álltunk reggelizni, kávézni.

 

Még nem voltak túl sokan az utcán, de kis idő múlva szinte már túristák tömege hömpölygött az utcákon. 

Megkerestük a Lovagok utcáját, ami a felső város leghíresebb része, és rögtön az elején ott volt a Archeológiai Múzeum. Alapvetően nem vagyok egy múzeumba járó ember, de ez úgy tűnt, mint egy vár, érdemesnek látszott arra, hogy bemenjünk. 

Nagyon örülök, hogy megtettük, mert csodálatos környezetben nagyon sok érdekes dolgot láttunk. 

A múzeum a lovagok által emelt nagy kórház-épületben található, és Rodosz szigetének régészeti emlékeiből nyújt gazdag bemutatót.  Az épületet romos állapotából a 20. század első felében, a sziget feletti olasz uralom idején, majd a második világháború után újították fel. 

Az épületegyüttes fő része a nagy központi udvar, amely körül két szintes szárnyak helyezkednek el. 

A bejárattal szemben látható egy hellenisztikus oroszlánszobor, bikafejjel a mancsai között; egy ókori rodoszi síremlék dísze. Az oroszlán, fejét felemelve, szembenéz a belépő látogatóval. A szobor előtt egy ókori keresztény bazilikából származó mozaikpadló maradványai láthatóak az 5. századból. 

A széles főlépcsőn felmentünk az emeletre. 

Az emelet keleti, a bejárat feletti részén van a fő kórházi csarnok, amelynek mennyezetét hét oszlop tartja. Annak idején a betegek ágyai voltak itt, jelenleg a lovagkorból származó sírkövek és korabeli címerek kiállítása van itt. 

Az udvar nyugati oldalán lévő nagyterem volt a kórházi dolgozók refektóriuma, ebédlője. 

Rodoszi Vénusz Kr.e. 3. századból

Ez a rész ma kisebb termekre osztva tartalmazza az archaikus és a római kor leleteit. 

Hihetetlen volt látni teljesen ép korsókat, vázákat a Kr.e. 5-6 századból. 

De legalább ennyire érdekes volt látni, hogy a pici darabokra tört edényeket tökéletesen össze tudták illeszteni a restaurátorok. A legrégebbi hatalmas korsók kb. 4500 évesek voltak, sajnos itt nem engedtek fényképet késziteni.

A fő udvartól délre egy kisebb udvar található, 

aminek felső szintjén ókori szobrok és mozaikok láthatók. 

Itt is látható egy mozaik egy másik karpathoszi keresztény templomból, az Aya Anastasia bazilikából (i. sz. 6. század). 

Innen tudtunk eljutni a múzeum kertjébe, amit az olasz fennhatóság idején alakítottak ki a török kori kert maradványaiból, reneszánsz mintákat is felhasználva. 

Az itt található nyitott galéria fala különböző, Rodoszon talált padlómozaikok bemutató helye. 

A kertben van elhelyezve egy sor ottomán sírkő is.

Pár lépésre a múzeumtól található egy bizánci katedrális a 11. századból. Ide is bekukkantottunk, de túl sok mindent nem lehetett látni.

Ezután végigsétáltunk a Lovagok utcáján, amely a Nagymesteri Palotát a Régészeti Múzeummal köti össze, a gótikus periódusból származik.  A kelet-nyugati irányú, hat méter széles utcát két helyen is épület-híd íveli át. 

Az utca nagy részét eredetileg a johannita lovegrend építtette. 

Itt épültek a lovagok különböző nyelvi közösségeinek közös épületei, az úgynevezett fogadók (pl. provanszál, katalán, kasztíliai).

 

Az utca északi oldalának legszebb épülete az 1492-ben emelt francia fogadó, amelynek bejáratát Pierre d’Aubusson és Philippe de Villiers de L’Isle-Adam nagymesterek címerei ékesítenek. 

A déli oldal nevezetes épülete Dzsem herceg háza (sajnos nem tudtuk beazonosítani, hogy melyik lehet).

Egyszerűen lehetetlen szavakba foglalni, milyen érzés ezeken a középori macskaköves utcákon sétálni.

Szinte a múlt susog minden falból, halljuk a lovag patáinak kopogását, és visszalépünk az időben a múltba, ahol nincs rohanás, autók tülkölése....

Az utca végén elértük a Palotát, amely a 14. században épült, Grand Master M. de Villeneure parancsára egy 7. századból származó bizánci vár alapzatára, amelynek nem sikerült túlélnie az arab, perzsa háborúkat. A Palota sok földrengést, harcot túlélt, különösen az Ottoman támadások idején 1522-ben. Sajnos a katasztrófa 1856-ben történt, amikor a lőpor tárolóban egy robbanás történt, és ez elpusztította a Palota és az óváros nagy részét.  Ezután a Palota pusztulásra volt ítélve, míg 3 évvel a második világháború előtt az olasz hódítók felújították a palotát diktátoruk, Benito Mussolini nyaraló házává. Sajnos a felújítás nem a középkori építészet stílusa alapján, hanem az ő saját izlésük szerint történt. De legalább a külsejét meghagyták középkori kinézetűnek. 

Itt is eltöltöttünk legalább egy órát, a bejárat egy hatalmas belső udvarra nyílt. 

Innen egy impozáns lépcsősor vezetett fel a felső szintre, 

ahol a grandiózus termekben leginkább a hatalmas mozaikokat csodáltuk, amelyek Kos szigetéről lettek ideszállítva a palota újjáépítése idején.

 

Az óvárost körülölelő masszív városfalat, amely teljes hossza kb. 4 km, a fal vastagsága átlagosan 12 méter, is a lovagok emelték az ókori falak alapján, a városkapukat szintén az ő mesterembereik alakították ki. 

A falra  a vár udvarából lehetett felmenni és egy kb. 1,5 km-es szakaszon lehetett végigsétálni.

 

Innen csodálatos kilátásunk volt a falon belül lévő városra, 

és a  fal másik oldalán a várárokra és még egy külső városfalra. 

A falon több lőrés volt, illetve néhol a bástyák maradványaira is felmászhattunk.

Először nem vettük észre egy közeli, Ottoman periódusból származó mecset árnyékában meghúzódó óratornyot, 

így ide később jöttünk vissza, 

felmentünk és megcsodáltuk a kilátást a városra. A belépőjegy ára még egy italt  is magába foglalt a torony kávézójában, ahol kipróbáltam egy gránátalma dzsúzt.

Sétáltunk a város nyüzsgő bazári forgatagában, és amikor megéheztünk egy görög pizzériában egy görög pizzát rendeltünk, ami hihetetlen módon finomabb volt mint egy olasz pizza!  

Ebéd után, ha már úgyis a Sea kapu közelében voltunk, kimentünk a városfalon kívülre és elsétáltunk a Mándráki Kikötőbe. 

Ez a kikötő egyrészt a három középkori szélmalomról híres, 

de még inkább arról, hogy állítólag itt állt az ókori világ hét csodájának egyike, a Rodoszi Kolosszus. Ennek sajnos ma már tárgyi bizonyítékai nincsenek, a helyükön most két dánszarvar szobor áll. 

Ugyancsak ebben a kikötőben található a Szent Miklós erőd, ami a nevével ellentétben csak egy kis váracska. 

Még szerencse, hogy ma is elég erős szél volt, és ez egy kicsit elviselhetőbbé tette a napon való sétálást, de mégis egy idő után igyekeztünk vissza a városba, ahol több árnyék volt. Beültünk egy árnyékos kávézóba, hogy újból feltöltődjünk energiával.

Miután már nagyjából körbejártunk az óvárost, a várostól kb. 2 km távolságra lévő Monte Smith dombra mentünk, ahol az ókori város akropolisza található. Az ókori edzőteremnek már nincsenek látható épületei, csak romjai, 

de a színház 

és stadion nézőtere felújított állapotban van. A stadionban többek között futás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, távolugrás, bírkózás, ökölvívás, pankráció és fogathajtás versenyek zajlottak, mindezek természetesen meztelenül és csak férfi versenyzők részvételével.

Sajnos a Zeusz- és Athéné templomok oszlop maradványai felújítás alatt voltak, teljesen beállványozva, így nem sokat lehetett belőlük látni.

Természetesen itt is, mint eddig a többi szigeten is, rengeteg kóbor macskával találkoztunk, de itt még egy felállított perselyt is láttunk, ahol a macskák etetésére szánt adományokat gyűjtötték!

Rendesen el is fáradtunk, mire mindennel végeztünk, A mai nap folyamán 23.300 lépést gyalogoltunk, így megkerestük a szállásunkat egy rövid pihenőre. A csomagjainkat valóban már idehozták az előző helyünkről. 

Fél 8 körül elindultunk, hogy egy hangulatos vacsorázóhelyet találjunk. Sajnos az idő eléggé lehűlt, este is nagyon fújt a szél, így inkább egy hangulatos kinti ücsörgés helyett egy étterem belső termében ültünk le. Vilmos rá akart még beszélni egy kis éjszakai sétára, de most inkább már nem vállaltam be.