Ladiko Beach, Anthoni Quinn Öböl

Felviradtunk az utolsó napunkra. Mivel a repülőnk csak késő este indult, ma még volt lehetőségünk az egész napot érdemben eltölteni.  Még ma egy kicsit strandolni akartunk, így szokáshoz híven ébredés után első dolgom volt kinézni az ablakon, hogy milyen idő is van. Meglepődtem, mert teljesen sötét felhők voltak az égen, és nem úgy nézett ki, hogy egyhamar kisüt a nap. Azért reménykedtünk, hogy mégis strandidő lesz, és programunnak megfelelően először a nagyon híres és gyönyörű Anthoni Quinn öbölhöz mentünk, ami Faliraki déli részén található. Amint a főútról rátértünk egy mellékútra, először egy kis templom mellett, majd a Ladiko beach, egy másik látványos, sziklastrand mellett haladtunk el.

Bár nem terveztük, de ha már itt voltunk, úgy gondoltuk, egy rövid időre mégiscsak megnézzük ezt a strandot is. 

Ladiko gyakorlatilag egy tágas tengeröböl, melynek földrajzi okokból csak két kisebb, egymással szemben fekvő oldalát építették ki.

Az első öböl parkolóval, tavernával, beach bárral, napággyal, napernyőkkel várja az ide érkezőket. 

Leparkoltunk, lesétáltunk a beachhez, körbejártuk, ameddig a sziklák el nem állták az útunkat. Fövenye aprókavicsos és köves volt, melyet elszórtan méretes sziklák szakítottak meg. A part itt elég széles, így sok napernyőt zsúfoltak ide. Szép volt a part, de mégsem akartunk letelepedni, amíg nem döntöttünk, hogy melyik beachen fogjuk tölteni az időt.

Ladikó másik, aprócska, családias része a teljesen kiépített parttal átellenben fekszik, az Anthony Quinn beach háta mögött. Ez egy teljesen sziklás rész, a vízbe is csak egy lépcsőn keresztül lehet lejutni. Megközelítése az Anthony Quinn öböl parkolójából lehetséges. Ahogy odaláttunk, nem tűnt annyira látványosnak, ott nem akartunk időt tölteni. 

Inkább visszatértünk a parkolóba és innen már rövid autózás után meg is érkeztünk az Anthony Quinn öböl parkolójába, 

Innen lépcsőkön jutottunk le a partra, már útközben is nagyon hangulatosan növényekkel, virágokkal díszítették a helyet. 

Ahogy lejjebb értünk, egyre jobban láttuk a csodálatos kilátást. Az öblöt a népszerű amerikai színészről, Anthony Quinn-ről nevezték el, aki 1960. tavaszán és nyarán a "Navarone Ágyúi" című film néhány részletét forgatta Rodoszon. Az öböl párját ritkító látványa annyira megtetszett neki, hogy még földet is vásárolt annak a környékén.  A görögök nagyon rajonganak a színészért, különösen az 1964-es "Zorba, a görög" fergeteges sikere után. Anthony Quinn alakításáért még tiszteletbeli görög állampolgárságot is kapott. Körülbelül ezen időtől kezdték emlegetni ezt az öblöt a színész nevén.

A part nagyon kicsi, ezért főszezonban elég zsúfolt.  Most egyáltalán nem voltak sokan, hiszen már szeptember vége van, és a nyári szezon lassan véget ér, és még korán is volt. 

A strandon méretes sziklák vannak, a napágyakat is köréjük helyezték el.  A part nagyon keskeny, pár méterre már kezdődnek a dombok, rajta zöldellő növényzettel. A föveny nagyon változatos, az aprókavicstól a kisebb-nagyobb kövekig minden megtalálható. A vízbe, amely kristálytiszta, üvegszerűen átlátszó volt itt is, hatalmas sziklák között lehetett besétálni , és a víz itt elég hamar mélyült. Hasznos volt a cipő a parton és a vízben is. Rögtön az első sor nyugágyai közül választottunk, és már indultam a vízbe. Az ég még mindig felhős volt, de valahogy mégis nagyon fülledt meleg volt. A víz hőmérséklete itt is hasonlónak tűnt, mint máshol. 

Miután csobbantam egyet, elmentem a másik végéig a strandnak, és bár át lehetett volna sétálni az öböl másik strandjára is, mégsem mentem odáig. Egyrészt úgy látszott, még ha ki is süt a nap, ott még mindig árnyékos lehet, másrészt igazándiból nem volt annyira hangulatos mint az a part, ahol voltunk. Szóval eldöntöttük, hogy ezen a parton fogjuk tölteni az időnk nagy részét.

Amikor jöttek, hogy a nyugágyakért fizessünk, nagyon meglepődtünk, mert bár legalább annyira szép és felkapott ez az öböl is, mint a St Pál öböl, a nyugágyak ára mégis sokkal olcsóbb volt, Hogy kérhettek annyit azon a parton, még most is rejtély előttünk. 

Az öbölbe folyamatosan hajóztak be kisebb-nagyobb csónakok, vitorlások és kirándulóhajók, mert a partot a tenger felől is érdemes megcsodálni. Bár némelyik hajó éppen csak behajózott az öböl közepébe, aztán maximum 10 perc múlva már fordult is vissza, jóformán még annyi időt sem hagyva az utasainak, hogy fényképeket készítsenek.

Lehetett vizibicigliket, kenukat bérelni, először gondoltam, hogy egy kicsit később kenúzhatnánk, aztán teljesen megfeledheztem róla. Az idő olyan gyorsan elszállt, fürödtünk, napozgattunk, amíg bírtuk, mert azért időnként kisütött nap, és amikor kisütött, akkor viszont nagyon égetett.

1 óra körül ideje volt tovább indulnunk, hogy még legyen az utolsó programpontra is időnk. Fél 2-re meg is érkeztünk a Kallithea Springhez. Ez a hely Rodosz egyik legérdekesebb és legexkluzívabb tengerparti szakasza, melynek gyökerei több mint két évezreddel ezelőttre nyúlnak vissza. Kallithea már időszámításunk előtt is ismert volt az ókori görögök számára. A sziklákból még a legnagyobb nyári hőségben is feltörő víz, melynek hűs vize sosem apad el, nagy népszerűségnek örvendett körükben, a tengeren hajózók is gyakran megálltak itt. A középkorban a lovagok is időztek itt, sőt egészen távoli vidékekről is érkeztek látogatók: a Közel-Keletről és Ázsiából is sok utazó felkereste.

A ma is látható egyedi külsejét és érdekes, keleties karakterét csak a 20. században nyerte el. Az 1900-as évek elején, amikor az olaszok voltak Rodosz urai, bevizsgálták a források vizét annak gyógyító tulajdonságai miatt, és érdemesnek találták arra, hogy gyógyfürdőt építsenek a sziklák körül. 1928-ban kezdődtek az építkezések, és mindössze néhány hónap már el is készült, 1929. júliusában a strand is megnyílhatott. Nagy népszerűségnek kezdett örvendeni, és fénye a II. világháborúban majd az azt követő évtizedekben halványult el. Épületei ugyanis súlyosan megrongálódtak, és karbantartás hiányában lassú pusztulásnak indultak. 

A teljes felújítás egészen a legutóbbi időkig váratott magára, ám néhány éve az eredeti terveknek megfelelően teljesen felújították. Kallithea ma Rodosz egyik legszebb strandja, karbantartott épületekkel, az év minden szakában zöldellő, ápolt kerttel. 

Magas pálmafák, színes bougainvillea bokrok, zöldellő fenyők, és megannyi más mediterrán növény látható mindenfele.

Ez a tengerpart nem csupán egy átlagos strand, ahol fürödni lehet, ez egy felettébb igényes közösségi tér, ahol rendszeresen tartanak különféle rendezvényeket, előadásokat.

Bejártunk a kertet, a kerti sétányokat, ami annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtuk abbahagyni a fényképezést. 

Megnéztük a forrásokat, amint a víz a sziklákból kicsiny vízesésként zuhog alá, aztán a tengerbe csorog. 

Gyönyörű volt a rendezvények lebonyolítására szolgáló "Big Rotonda" nevű épületkomplexum,

ahol festményeket, fotókat, virágokból készített dekorációkat,művészi kavicsdekorációkat láthattunk. 

aztán a partra mentünk, ami itt sem homokos, hanem inkább sóderszerűen kavicsos volt.

Bár már délután volt, mégis bőven volt üres nyugágy.  

Elmentünk egészen a sziklaöböl végéig, kerestük, hol is cuccoljunk le. Az öböl végén nem tűnt célszerűnek, nagyon nagy kövek voltak a vízben, és a víz egyből mélynek tűnt.

Így inkább az öböl elején kerestünk üres nyugágyat, és meglepetésünkre a 20 eurós árért még két vizet, és két finom gyümölcs dzsúzt is kaptunk.

Bementünk a vízbe, itt pici kavicsok voltak, ahova cipő nélkül is be lehetett sétálni. Azt olvastam, hogy a víz itt elés soká mélyül, de nekem úgy tűnt, elég hamar már a nyakamig ért. 

Úszkálgattunk, pihengettünk, majd amikor már elég éhesek voltunk, meglátogattuk a part azon részét is, ahol a tavernák, beach bárok találhatók, és megebédeltünk, vagy inkább ez már nem is ebéd, hanem estebéd volt. Én nagyon finom lazacos tésztát ettem, Vilmos nem volt annyira elégedett a burgerével.

Hat óra után jobbnak láttuk szedelőzködni, mert igaz, hogy a repülőtér csak fél órára volt, de már nem nagyon tudtunk semmit csinálni, már teljesen befelhősödött, a vízbe már nem volt. kedvünk bemenni, meg nem is száradtunk volna már meg indulás előtt. 

De nem tudtunk úgy elmenni, hogy még utoljára ne készítettünk volna néhány képet.

 

A parkolót elhagyva nem tudom milyen macska gyülekező helyre kerültünk, de ennyi macskát egy rakáson én még nem láttam.

A reptéren visszaadtuk az autót. Szerencsére sikerült Vilmosnak balesetmentesen vezetnie, és semmi sérülés nem keletkezett a kocsin. Ők sem találtak rajta semmi hibát, de az ezer euró fedezetet érdekes módon csak két hét múlva adják vissza. Még bőven volt időnk relaxálni, mert sajnos kb. 2 órás késéssel indult a gép.

Mindent egybevetve nagyon élveztük ezt a két hetet. Bámulatos három kis szigetet láttunk, gyönyörű tengerpartokkal, kilátásokkal, csodálatos történelmi helyeken jártunk, sokszor évszázadokat repültünk vissza a múltba, amikor az ódon, macskaköves sikátorokban vagy éppen várromokban sétáltunk. És az időjárás is tökéletes volt. Minden nap napsütésre ébredtünk, de mégsem volt annyira kánikula, hogy séta közben az ájulás kerülgetett volna bennünket. Szóval ha valaki azon tanakodik, hova is menjen legközelebb nyaralni, akkor csak ajánlani tudom ezeket a szigeteket.