Lardos Beach, Lindosz, Lindosz Akropolisz

Reggel egy kicsit tovább aludhattunk, nem kellett sietnünk nagyon sehova. Bár reggelizhettünk volna a szálláson, inkább kihagytuk, hogy inkább majd útközben valami hangulatosabb helyen eszünk. Kávé sem volt olyan, ami nekem megfelelt volna, így azt is kihagytam.

 A sziget nyugati felét "kivégeztük", és a sok fárasztó nap után szükségünk volt egy kis kikapcsolódásra, így a mai délelőttre strandolást terveztünk. Mások tapasztalatából és a látottakból is arra a következtetésre jutottunk, hogy a nyugati oldalon nem annyira érdemes strandolni, a sziget déli csücske pedig, ahol az Égei-tenger és a Földközi-tenger találkozik nagyon szeles és hullámos, emiatt a szörfösök kedvelt helye, tehát oda sem akartunk menni.

Elindultunk. Monolithos környékén még magas hegyek vettek körül bennünket, némelyiket fenyőerdők borították, aztán már inkább csak kisebb dombok, majd sok olajfaliget volt látható. A észak-nyugati parttól keresztüljöttünk a sziget másik oldalára  Itt már elég kopár volt mindenfele, a hegyek nagyon sziklásak voltak, szinte semmi növényzet, még koró sem volt rajtuk. Nem nagyon volt település sem, még egy kávét sem találtunk sehol, nemhogy reggelit.

A célállomásunk  Lardos beach volt, ami mindössze 43 km-re volt, szóval eddig kibírtam reggeli és kávé nélkül. Reménykedtem, hogy legalább a beachen találunk valami hangulatos helyet.. Lardos a közepes méretű rodoszi települések közé tartozik, kb. 1000 főnyi lakossága van, a strand kb. három km-re van a város központjától.  A várost nem akartuk megnézni, így egyből a strandra igyekeztünk. A gond csupán az volt, hogy a satnev egy kicsit elkalauzolt bennünket, és egy hotel kertjén akart keresztülvezetni bennünket. Végül is a hotel mellett találtunk egy parkolót, és gyalog próbáltunk a strandra lejutni. 

Egy kis séta után meg is érkeztünk. A strand meglehetősen hosszúnak, talán több, mint kb. 1 km-nek tűnt, de kiderült hogy ahol voltunk, minden nyugágy a mögöttük lévő hotelhez tartozott, és sehol sem láttunk egy éttermet, vagy büfét sem. Végre az egyik hotelnél találtunk egy bárt, aki hajlandó volt külsősöket is kiszolgálni, így kértem egy frappét. Mikor fizetni akartunk, kiderült, hogy csak készpénzzel lehet, az viszont nem volt nálunk, mert eddig mindenhol tudtunk kártyával fizetni. A bárpultos rendes volt, ingyen megkaptam.

Tovább sétáltunk, és reménykedtünk, hogy találunk valami éttermet és szabadon használható nyugágyat is. Érdemes volt továbbmenni, mert végül volt két étterem, és előttük nyugágyak, aminél már egyértelmű volt, hogy nem hotelekhez tartoztak. 

A leírások az egyik legszebb strandnak tartják Lardost, de mi ezzel nem nagyon értettünk egyet. A föveny elég kavicsos volt, néhol egész nagy kövekkel, de voltak azért homokosabb részek is, többnyire a nyugágyak között. A vízbe menni sem volt túl egyszerű a kövek miatt. A vize itt is tiszta volt, de mégsem annyira, mint Kos szigetén, de ez adódhatott abból is, hogy egy kicsit hullámosabb volt a víz, mint ott. Közepesen gyorsan mélyült. Ahogy körülnéztünk, maga a környezet nem volt annyira szép, mint a leírások alapján vártuk volna. 

A délelőttöt napozással, fürdéssel töltöttük, majd mikor megéheztünk, megebédeltünk az étteremben. Bár ragyogó napsütés volt ma is, de a levegő hőmérséklete mégis alacsonyabb volt, mint korábban. De azért nem panaszkodunk, a napon még így is egy idő után melegünk volt, inkább az árnyékba húzódtunk. Kb. 3 órakor útnak indultunk, mert a délutánt Lindoszban akartuk tölteni.

A sziget egyik legkopárabb táján épült város több ezer éves múlttal rendelkezik, első lakosai i.e. 400 körül alapították a várost, vélhetően annak kivételes földrajzi adottságai miatt. Arra is vannak feltételezések, hogy már a bronz korban is volt itt emberi település. A tenger felől száz méternél is magasabb domb emelkedik, amely már akkor is nagyon jó megfigyelő helyet jelentett, a magaslat két oldalán levő természetes öblök pedig kikötőként tettek jó szolgálatot.

Lindosz amellett, hogy gyönyörű, nagyon fontos régészeti hely. A hely, egészen a legutóbbi évszázadokig kivételes helyzetet élvezett, a bizánci időszak, a lovagok uralma, a török hódoltság ideje alatt egyaránt a sziget legfontosabb városának számított, az Akropolisz pedig különleges védelmet jelentett.

Szállásunkat, ami Lindosz óvárosában volt, 2-től tudtuk elfoglalni, de a város legtöbb utcájába nem lehet járművel behajtani, girbe-gurba utcáin csak gyalogosok közlekedhetnek, így az autónkat a Szent Pál öböl környékén lévő parkolóban hagytuk, és gyalog kellett megtennünk a kb. fél órás útat.  

De nem lehetett úgy elmenni az öböl mellett, hogy rá ne csodálkoztunk volna, mennyire gyönyörű! 

Lindosz a sziget egyik legszebb kisvárosa, festménybe illő látnivalók sorával. Ezt már láttuk akkor is, amikor csomagjainkkal gyalogoltunk, nem bírtam ki, hogy ne kattingattam volna. 

A hófehérre mázolt házak, a kacskaringós, sikátorszerű utcák, az épületek tövében zöldelő színes leanderek, bougainvilleak, a káprázatos kilátással kecsegtető tavernák, a magasba emelkedő fellegvár (Akropolisz) együttesen bámulatos atmoszférát varázsolnak Lindosznak. És persze a macskák! Itt is mindenütt álmosan nyújtózkodtak, heverésztek mindenfelé.

Még jó volt Vilmos próbálta az útat a satnev alapján követni, mert csak kanyarogtunk ide-oda, biztosan nem találtunk volna oda enélkül.

Elmentünk egy  templom mellett, amelynek kimagasló harangtornya mindenfelől látható. 

Egymást érték az éttermek, kávézók, legtöbbjének a tetején volt a terasz, ahonnan biztosan csodálatos lehet a kilátás. A "roof top" tavernák nagyban hozzájárulnak Lindosz mesebeliségéhez. Azt hiszem itt azzal lesz a probléma este, hogy melyik étterembe is térjünk be vacsorára.

A szállásunk itt sem top minőségű, da azért reméljük nem lesz semmi gond. Ledobtuk a cuccainkat, és már már elindultunk a közelünkben lévő lépcsőkön fölfelé a kb. negyedórás sétára lévő Akropolisba. 

Egy erősebb kaptatóval juthattunk fel a hegytetőre, de már közben is gyönyörködhedtünk a város másik öblében, ahol a Lindosz beach található. 

Nem volt annyira vészes a felfelé séta, de mindenképp érdemes volt felmenni, mert összehasonlítva az eddig látott várakkal, erődökkel, ez sokkal nagyobb, és jobb állapotban lévő volt. 

Nemsokára már ott voltunk a vár bejáratánál. Elindultunk körbe, láthattunk sok mindent, de sajnos nem tudunk mindent, mit is látunk. Igaz, hogy voltak információk, néha kisebb táblák is, de azért nekem nem volt türelmem mindent végigolvasni.

Többek között láthattuk az Athena Lindia dór templomának maradványait, amely az ókorban uralta a területet. Athena Lindia  a természetet és a termékenység istene volt. Az első kő templom a Kr.e. 6. században épült az Akropolis legmagasabb pontjára, amely valószínűleg körül volt véve az erődítmény falával. 

A lécső a bejárattól vezetett, és még fönt is láthattuk a maradványait. Kr.e. 392-ben hatalmas tűzvész volt, ami jelentős károkat okozott a templomban. Az új templom Kr.e. 300-ban épült fel.

Az Akropolis jelentős szerepet játszott a bizánci, középkori és Ottoman periódusban is. A lovagok 1307-ben foglalták el a várat, akik sok változtatást hajtottak rajta végbe. 1522-ben Lindos megadta magát a törököknek, akik 1844-ig maradtak a várban. 1902-1905 között az itálai megszállók folytattak ásatásokat.

Megtaláltuk a Szent János bizánci templom maradványait is. 

De azontúl, hogy megnéztük a romokat, csodálatos kilátás nyílt a városra, 

a település északi részén lévő Lindosz tengerpartra, 

és a Szent Pál öbölre is, a város déli részén.

 

A magasból úgy tűnt, mintha az egyébként 30 méteres tengeri kijárat nem is létezne, 

és csak egy bűbájos tengerszem, vagy egy aprócska tó lenne, a mélykék tengertől elzártan. Csupán bizonyos szögből látszott, hogy mégis összeköttetésben van a tengerrel.

Miután gyönyörködtünk, rengeteg képet készítettünk, 

elindultunk vissza a városba, 

hogy még tovább sétálgassunk, élvezzük a város hangulatát. 

Amikor már kellőképpen elfáradtunk és megéheztünk, kerestünk egy olyan tavernát egy ház tetején, 

aminek csodálatos kilátása volt az Akropoliszra, és a körülöttünk lévő többi ház tetején lévő étterem teraszára is. 

A vacsora nagyon finom volt, és a pincérek is nagyon kedvesek voltak, sokat beszélgettünk velük. Az egyik Kosról származott, és még az is kiderült, hogy amikor Koson a Tigaki beachen voltunk, az egyik  rokonától béreltük azt a kétszemélyes, kényelmes nyugágyat. Kicsi a világ!

Még vacsora után is sétáltunk egy kicsit, mert útközben a szálláshoz láttam nagyon finomnak látszó nagy palacsintákat, amiket Horvátországban is árulnak, és mindenképpen szerettem volna olyat enni. 

Találtunk is egy ilyen helyet, és nagyon finom joghurtos, mézes, epres, diós palacsintát választottunk. A méz természetesen a helyi kakukkfű méz volt, és nagyon finom volt!