Ladiko Beach, Anthoni Quinn Öböl

Felviradtunk az utolsó napunkra. Mivel a repülőnk csak késő este indult, ma még volt lehetőségünk az egész napot érdemben eltölteni.  Még ma egy kicsit strandolni akartunk, így szokáshoz híven ébredés után első dolgom volt kinézni az ablakon, hogy milyen idő is van. Meglepődtem, mert teljesen sötét felhők voltak az égen, és nem úgy nézett ki, hogy egyhamar kisüt a nap. Azért reménykedtünk, hogy mégis strandidő lesz, és programunnak megfelelően először a nagyon híres és gyönyörű Anthoni Quinn öbölhöz mentünk, ami Faliraki déli részén található. Amint a főútról rátértünk egy mellékútra, először egy kis templom mellett, majd a Ladiko beach, egy másik látványos, sziklastrand mellett haladtunk el.

Bár nem terveztük, de ha már itt voltunk, úgy gondoltuk, egy rövid időre mégiscsak megnézzük ezt a strandot is. 

Ladiko gyakorlatilag egy tágas tengeröböl, melynek földrajzi okokból csak két kisebb, egymással szemben fekvő oldalát építették ki.

Az első öböl parkolóval, tavernával, beach bárral, napággyal, napernyőkkel várja az ide érkezőket. 

Leparkoltunk, lesétáltunk a beachhez, körbejártuk, ameddig a sziklák el nem állták az útunkat. Fövenye aprókavicsos és köves volt, melyet elszórtan méretes sziklák szakítottak meg. A part itt elég széles, így sok napernyőt zsúfoltak ide. Szép volt a part, de mégsem akartunk letelepedni, amíg nem döntöttünk, hogy melyik beachen fogjuk tölteni az időt.

Ladikó másik, aprócska, családias része a teljesen kiépített parttal átellenben fekszik, az Anthony Quinn beach háta mögött. Ez egy teljesen sziklás rész, a vízbe is csak egy lépcsőn keresztül lehet lejutni. Megközelítése az Anthony Quinn öböl parkolójából lehetséges. Ahogy odaláttunk, nem tűnt annyira látványosnak, ott nem akartunk időt tölteni. 

Inkább visszatértünk a parkolóba és innen már rövid autózás után meg is érkeztünk az Anthony Quinn öböl parkolójába, 

Innen lépcsőkön jutottunk le a partra, már útközben is nagyon hangulatosan növényekkel, virágokkal díszítették a helyet. 

Ahogy lejjebb értünk, egyre jobban láttuk a csodálatos kilátást. Az öblöt a népszerű amerikai színészről, Anthony Quinn-ről nevezték el, aki 1960. tavaszán és nyarán a "Navarone Ágyúi" című film néhány részletét forgatta Rodoszon. Az öböl párját ritkító látványa annyira megtetszett neki, hogy még földet is vásárolt annak a környékén.  A görögök nagyon rajonganak a színészért, különösen az 1964-es "Zorba, a görög" fergeteges sikere után. Anthony Quinn alakításáért még tiszteletbeli görög állampolgárságot is kapott. Körülbelül ezen időtől kezdték emlegetni ezt az öblöt a színész nevén.

A part nagyon kicsi, ezért főszezonban elég zsúfolt.  Most egyáltalán nem voltak sokan, hiszen már szeptember vége van, és a nyári szezon lassan véget ér, és még korán is volt. 

A strandon méretes sziklák vannak, a napágyakat is köréjük helyezték el.  A part nagyon keskeny, pár méterre már kezdődnek a dombok, rajta zöldellő növényzettel. A föveny nagyon változatos, az aprókavicstól a kisebb-nagyobb kövekig minden megtalálható. A vízbe, amely kristálytiszta, üvegszerűen átlátszó volt itt is, hatalmas sziklák között lehetett besétálni , és a víz itt elég hamar mélyült. Hasznos volt a cipő a parton és a vízben is. Rögtön az első sor nyugágyai közül választottunk, és már indultam a vízbe. Az ég még mindig felhős volt, de valahogy mégis nagyon fülledt meleg volt. A víz hőmérséklete itt is hasonlónak tűnt, mint máshol. 

Miután csobbantam egyet, elmentem a másik végéig a strandnak, és bár át lehetett volna sétálni az öböl másik strandjára is, mégsem mentem odáig. Egyrészt úgy látszott, még ha ki is süt a nap, ott még mindig árnyékos lehet, másrészt igazándiból nem volt annyira hangulatos mint az a part, ahol voltunk. Szóval eldöntöttük, hogy ezen a parton fogjuk tölteni az időnk nagy részét.

Amikor jöttek, hogy a nyugágyakért fizessünk, nagyon meglepődtünk, mert bár legalább annyira szép és felkapott ez az öböl is, mint a St Pál öböl, a nyugágyak ára mégis sokkal olcsóbb volt, Hogy kérhettek annyit azon a parton, még most is rejtély előttünk. 

Az öbölbe folyamatosan hajóztak be kisebb-nagyobb csónakok, vitorlások és kirándulóhajók, mert a partot a tenger felől is érdemes megcsodálni. Bár némelyik hajó éppen csak behajózott az öböl közepébe, aztán maximum 10 perc múlva már fordult is vissza, jóformán még annyi időt sem hagyva az utasainak, hogy fényképeket készítsenek.

Lehetett vizibicigliket, kenukat bérelni, először gondoltam, hogy egy kicsit később kenúzhatnánk, aztán teljesen megfeledheztem róla. Az idő olyan gyorsan elszállt, fürödtünk, napozgattunk, amíg bírtuk, mert azért időnként kisütött nap, és amikor kisütött, akkor viszont nagyon égetett.

1 óra körül ideje volt tovább indulnunk, hogy még legyen az utolsó programpontra is időnk. Fél 2-re meg is érkeztünk a Kallithea Springhez. Ez a hely Rodosz egyik legérdekesebb és legexkluzívabb tengerparti szakasza, melynek gyökerei több mint két évezreddel ezelőttre nyúlnak vissza. Kallithea már időszámításunk előtt is ismert volt az ókori görögök számára. A sziklákból még a legnagyobb nyári hőségben is feltörő víz, melynek hűs vize sosem apad el, nagy népszerűségnek örvendett körükben, a tengeren hajózók is gyakran megálltak itt. A középkorban a lovagok is időztek itt, sőt egészen távoli vidékekről is érkeztek látogatók: a Közel-Keletről és Ázsiából is sok utazó felkereste.

A ma is látható egyedi külsejét és érdekes, keleties karakterét csak a 20. században nyerte el. Az 1900-as évek elején, amikor az olaszok voltak Rodosz urai, bevizsgálták a források vizét annak gyógyító tulajdonságai miatt, és érdemesnek találták arra, hogy gyógyfürdőt építsenek a sziklák körül. 1928-ban kezdődtek az építkezések, és mindössze néhány hónap már el is készült, 1929. júliusában a strand is megnyílhatott. Nagy népszerűségnek kezdett örvendeni, és fénye a II. világháborúban majd az azt követő évtizedekben halványult el. Épületei ugyanis súlyosan megrongálódtak, és karbantartás hiányában lassú pusztulásnak indultak. 

A teljes felújítás egészen a legutóbbi időkig váratott magára, ám néhány éve az eredeti terveknek megfelelően teljesen felújították. Kallithea ma Rodosz egyik legszebb strandja, karbantartott épületekkel, az év minden szakában zöldellő, ápolt kerttel. 

Magas pálmafák, színes bougainvillea bokrok, zöldellő fenyők, és megannyi más mediterrán növény látható mindenfele.

Ez a tengerpart nem csupán egy átlagos strand, ahol fürödni lehet, ez egy felettébb igényes közösségi tér, ahol rendszeresen tartanak különféle rendezvényeket, előadásokat.

Bejártunk a kertet, a kerti sétányokat, ami annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtuk abbahagyni a fényképezést. 

Megnéztük a forrásokat, amint a víz a sziklákból kicsiny vízesésként zuhog alá, aztán a tengerbe csorog. 

Gyönyörű volt a rendezvények lebonyolítására szolgáló "Big Rotonda" nevű épületkomplexum,

ahol festményeket, fotókat, virágokból készített dekorációkat,művészi kavicsdekorációkat láthattunk. 

aztán a partra mentünk, ami itt sem homokos, hanem inkább sóderszerűen kavicsos volt.

Bár már délután volt, mégis bőven volt üres nyugágy.  

Elmentünk egészen a sziklaöböl végéig, kerestük, hol is cuccoljunk le. Az öböl végén nem tűnt célszerűnek, nagyon nagy kövek voltak a vízben, és a víz egyből mélynek tűnt.

Így inkább az öböl elején kerestünk üres nyugágyat, és meglepetésünkre a 20 eurós árért még két vizet, és két finom gyümölcs dzsúzt is kaptunk.

Bementünk a vízbe, itt pici kavicsok voltak, ahova cipő nélkül is be lehetett sétálni. Azt olvastam, hogy a víz itt elés soká mélyül, de nekem úgy tűnt, elég hamar már a nyakamig ért. 

Úszkálgattunk, pihengettünk, majd amikor már elég éhesek voltunk, meglátogattuk a part azon részét is, ahol a tavernák, beach bárok találhatók, és megebédeltünk, vagy inkább ez már nem is ebéd, hanem estebéd volt. Én nagyon finom lazacos tésztát ettem, Vilmos nem volt annyira elégedett a burgerével.

Hat óra után jobbnak láttuk szedelőzködni, mert igaz, hogy a repülőtér csak fél órára volt, de már nem nagyon tudtunk semmit csinálni, már teljesen befelhősödött, a vízbe már nem volt. kedvünk bemenni, meg nem is száradtunk volna már meg indulás előtt. 

De nem tudtunk úgy elmenni, hogy még utoljára ne készítettünk volna néhány képet.

 

A parkolót elhagyva nem tudom milyen macska gyülekező helyre kerültünk, de ennyi macskát egy rakáson én még nem láttam.

A reptéren visszaadtuk az autót. Szerencsére sikerült Vilmosnak balesetmentesen vezetnie, és semmi sérülés nem keletkezett a kocsin. Ők sem találtak rajta semmi hibát, de az ezer euró fedezetet érdekes módon csak két hét múlva adják vissza. Még bőven volt időnk relaxálni, mert sajnos kb. 2 órás késéssel indult a gép.

Mindent egybevetve nagyon élveztük ezt a két hetet. Bámulatos három kis szigetet láttunk, gyönyörű tengerpartokkal, kilátásokkal, csodálatos történelmi helyeken jártunk, sokszor évszázadokat repültünk vissza a múltba, amikor az ódon, macskaköves sikátorokban vagy éppen várromokban sétáltunk. És az időjárás is tökéletes volt. Minden nap napsütésre ébredtünk, de mégsem volt annyira kánikula, hogy séta közben az ájulás kerülgetett volna bennünket. Szóval ha valaki azon tanakodik, hova is menjen legközelebb nyaralni, akkor csak ajánlani tudom ezeket a szigeteket.

Tsambika beach, kolostor, Hét forrás

Hát lássan a vége felé közeledünk a nyaralásunknak. Már csak két napunk van hátra, és irány vissza a hűvös Angliába. Pár panaszra nem lehet okunk, ez a nyár Angliában is kitett magáért, eső szinte alig volt egész nyáron, és a hőmérő higanyszála is sokszor felment 30 fok fölé.

De ma még volt lehetőségünk, hogy élvezzük a napsütést, a jó időt. Egész ittlétünk alatt csodálatos időnk volt, még este is csak egyetlen egyszer, Kos fővárosában volt hűvösebb, erős szél, amikor pulóverre volt szükségünk.Kicsekkoltunk a Lindoszi szállásunkról, újból hátunkra kaptuk a hátizsákjainkat, aztán a parkolóhoz sétáltunk, búcsút vettünk ettől a csodálatos helytől (reggelizni, kávézni most sem tudtunk, nem volt nyitva még semmi), és elautóztunk a kb. 23 km-re lévő Tsambika beachhez.  A terület nagyon kopár volt, sziklás hegyek voltak körülöttünk, maximum olajfákat lehetett látni. A sziget ezen oldala mégis sűrűbben lakott volt, mind a másik fele. Az egyik faluban meg is tudtunk kávézni, és még csokis croissant is volt.

A leírások szerint a Tsambika beach is a legszebbekhez tartozik, a kis öbölben lévő finom homokos part vize itt is lassan mélyül, tökéletesen alkalmas kis gyermekek és kevés úszás tudással rendelkezők (mint például én 😄) számára. 

A part mögött homokdűnék emelkednek, az öblöt északról és délről sziklamagaslatok zárják körbe. 

Ezen a tengerparton is minden megtalálható, ami szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát az ember, nyugágyak, napernyők, beachbárok, tavernák, tusolók, öltözők, vizisport lehetőségek, stb.Itt a bár körül még banánfákat is láttunk, amivel még egzotikusabb hatást próbálnak kölcsönözni ennek a strandnak.

A nyugágyakért itt is fizetni kellett, de legalább nem 40 eurót, csak 15-öt. Érdekes módon a napernyő oszlopára volt felerősítve a hátterben lévő beachbar menüje, és volt egy csengő, amivel lehetett hívni a pincért, hogy még a bárba se kelljen odamenni rendelni. Először amikor megérkeztünk (10 óra körül), a víz még nagyon nyugodt volt, semmi hullám nem volt. 

Rögtön be is mentünk. A homok nemcsak a parton volt nagyon finom, hanem még a vízben is! Még sóderszerű kis kavicsok sem voltak benne. A víz itt is nagyon tiszta volt, előszörre itt is kissé hűvöskés, de aztán hamar meg lehetett szokni. Élveztük a pancsikálást egy darabig, 

aztán elsétáltunk egyik irányba, ahol a part mögött egy kisebb homokdűne volt, 

és kissé sziklásabb volt a víz,

aztán végigsétáltunk a parton a másik irányba is.  Aztán kifeküdtünk a partra, és próbáltuk még kihasználni a napsütést, a jó időt. Amit eddig még hiányoltam, a görögdinnye! Láttam üzletekben hatalmas dinnyéket, de nyilván nem tudtunk volna egy ekkorát megenni egyszerre. De nem láttam éttermekben, vagy üzletekben felszeletelve. És ma végre ez a kívánságom is teljesült. A parton volt egy kis közért is, ahol árultak dobozban, felszeletelve. Kétszer is vettünk a nap folyamán, és nagyon finom édes volt.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy a szél egyre jobban elkezdett fújni, és a korábban teljesen nyugodt víz egyre hullámosabb, már nem látni a kis halacskákat benne, mert a homok teljesen felkavarodott az alján. De azért ezek mér közel sem azok a "felborítós" hullámok voltak, hanem ezekben még kellemesen lehetett hullámzani.

Bár nagyon szép volt a strand, de mégis Tsambika a legszebb arcát felülről mutatja, a Tsambika kolostor kertjéből, úgyhogy ezt a lehetőséget semmiképp nem akartuk kihagyni.

 

A parttól felnézve a hegy tetején lévő kolostora, úgy tűnt, hogy nagyon messze van, nagyon nehéz lehet oda felmászni, ezért nem is nagyon akartunk addig imenni, amíg túl meleg volt. De fél 4 körül, bármennyire is meleg volt, mégis már jónak láttuk indulni, mert még máshova is akartunk menni a nap folyamán. 

Egy darabig a főúton mentünk, aztán lekanyarodtunk egy meredek, keskeny útra, ami elvezetett egy Taverna parkolójához, aztán innen következtek a lépcsők. Itt is, mint nagyon sok helyen, kecskék kószáltak az úton, a meredek hegyoldalban. 

A parkolótól 383 lépcső vezetett fel egyre magasabbra. Szerencsére az út egy része árnyékos volt, és a lépcsőket ötésével megszámozták, ezzel egy kis bátorítást adva az embernek, hogy már mennyit tett meg, és mennyi lehet még hátra! 

Mindenképpen megérte felmászni, mert valóban Rodosz egyik legszebb kilátása tárult a szemünk elé. 

Csodálatos ez a sziget! Legyünk akár a keleti oldalon, akár a nyugatin, vagy éppen északon, mindenfelé bámulatos a kilátás! Most már sajnálom egy kicsit, hogy nem autóztunk le a sziget déli csücskéhez, a szörfösök mellett biztosan ott is lélegzetelállító lehetett a látvány!

Miután megnéztük a kilátást, benéztünk a kis templomba,

ahol a Mária ikon alatt sok-sok műanyag baba és imakérés volt felhalmozva. Ez a hely mindig is egy zarándokhely volt, különösen olyan asszonyok számára, akiknek nehézségük van teherbe esni.

Itt is mint nagyon sok helyen, szép minták voltak a kövekből kirakva.

Ezek után már csak egy programunk volt a mai nap, tovább indultunk a Hét Forráshoz (Epta Piges), ami teljesen más volt, mint amit eddig láttunk. Ez a forrásvidék Rodosz egyik zöldellő kis oázisa, hatalmas platánfák alatt hűs vizű csobogók törnek elő a sziklákból. Különösen a legnagyobb nyári forróságban  esik jól ez a hűsölés. Bár most nem volt annyira meleg, mint a nyári kánikulában, mégis meg akartuk ezt a helyet is nézni.

Alig 10 perces autózás után már ott is voltunk. A bejáratnál rögtön egy taverna várta az érkezőket. Rögtön az asztalok mellett vannak a kis források, elvileg hét megszámozott kis forrás, mi nem mindegyiket vettük észre, mert vagy már lekopott a festék a tábláról, vagy már a tábla sem volt ott. 

A víz annyira tiszta, hogy megkérik a látogatókat, hogy ne lépjenek bele, mert a víz iható. Láttunk is embereket, akik direkt ezért jöttek, hogy megtöltsék a műanyag vizes palackjaikat. A mi vizes palackunk éppen tele volt, így csak a tenyeremből kóstoltam meg az első forrás vizét. Érdekes módon egyáltalán nem volt hideg.  

A források vize egy kis medencében egyesül, majd egy patak képződik, melyek fölött egy kis híd biztosítja az átjárhatóságot. 

A vízben fehér kacsák úszkáltak. A Hét Forrásból redő patak neve Loutanis. A víz irányát követve érdekes jelenséghez értünk, a patak egy mesterséges alagúthoz vezetett, és a sötétben csörgedezik tovább. 

Az alagút egy 186 méter hosszú, szűk, sötét zug, amibe bárki besétálhat és végigmehet rajta. 

Engem nagyon emlékeztetett a Jeruzsálemben, a Dávid városában lévő Ezékiás-alagútra, ahol néhol combközépig érő vízben mentünk az ugyancsak szűk, sötét alagúton. Természetesen itt sem hagytuk ki ezt a lehetőséget, bementünk a sötét alagútba, és még jó, hogy a mobilokon van világítás, így egyáltalán nem kellett a sötétben tapogatóznunk. A víz kellemesen hűsített, de azért egyáltalán nem volt túl hideg, és maximum lábszár középig ért. Az építményt az 1920-as évek végén kezdték tervezni az olasz mérnökök, majd 1931-ben került átadásra. Azóta is vezeti a Loutanis patak vizét a domb alatt, és a 150 méter hosszú alagút közben több mint 10 métert lejt (amig észre sem vettünk). Természetesen, ha valaki nem érez elég bátorságot az alagút megtételéhez, van alternatív útvonal a kellemes árnyékot adó fák között. 

Az alagút túloldali kijárata egy kiszélesedő, 200 méter hosszú tómeder, amibe általában a nyári hónapok alatt nincs túl sok víz. Most sem volt túl sok, maximum térdig ért.

A meder vonalát követve a partján sétálhattunk tovább, míg végül a patak egy kis vízeséssel ért véget. A vízesést meg lehetett nézni felülről is, és néhány lépcső megmászásával a vízesés aljához is el lehetett jutni. 

A vízesés után a vizet egy kis árokban vezették tovább, ami meg teljesen a Madeirán található levadákra emlékeztetett bennünket. 

Egy darabig gázoltam ebben a vízben is, de aztán visszafordultunk, mert fogalmunk sem volt ez a kis árok meddig vezethetett. Talán elvezet egészen a közelben lévő Kolympiaig? Ugyanis annak idején (és talán ma is) ez a víz látta el ezt a települést friss vizzel.

Még egy kis templomot is találtunk (bezárt kapuk mögött), mielőtt visszaértünk volna a parkolóba.

Bevallom őszintén, ez a hely nem nyerte el annyira a tetszésünket, de mégis jól esett egy kis változatosság, egy kis hűsölés Rodosz erdőségeiben.

Szállásunk a közelben lévő Afandouban volt, ahol semmi különös nincs, csupán itt találtam szállást. Igazándiból itt van a keleti oldal egyik leghosszabb beache, de egyáltalán nem látványos, inkább köves, mint homokos, árnyékot sem lehet nagyon találni, a parton sok helyen még megvannak a háborús bunkerek, szóval nem gondoltam, hogy itt töltenünk kellene valamennyi időt az alváson kívül. A szállás megtalálásával volt egy kis gondunk, bár megvolt a cím, a satnev körülbelülre vezetett oda, viszont semmi sem volt kiírva sehova, még a házszám. Több helyit megkérdeztünk (később kiderült még egy szomszédot is), de a válasz annyi volt, hogy valahol itt van, de nem tudják hol. Végül egy szállodába mentünk el, ott sem tudták pontosan hol lehet, de legalább felhívta nekünk a recepciós, és a tulajdonos édesanyja odajött értünk a szállodához. Az autónk ott állt kb. 20 méterre, tehát jó helyen kezdtük a keresést. Probléma megoldódott, és egy gyönyörű új apartmanban vagyunk elszállásolva. Elmentünk vacsorát keresni, és ekkor döbbentünk meg, hogy egy csomó turista van ebben a városban is (főleg németek), pedig mint korábban írtam a beach egyáltalán nem szép, és nincs is túl közel, kb. 3 km távolságra van.

Találtunk egy igazi görög éttermet, ahol először rajtunk kívül csak egy asztalnál ültek, aztán pillanatok alatt telt ház lett. 

 Akkora adagokat kaptunk, hogy nem tudtuk megenni. 

Azután még sétáltunk, és a város központjában igazi élet volt. Egy élő zenekar szolgáltatta a zenét, és az emberek körtáncot jártak. Egy darabig néztük, hallgattuk őket, aztán hazatértünk.

A faluban még városnéző busz is járt késő este, és sokfelé kellemes bazsalikom illat lengedezett. Ekkora bazsalikomokat még sehol sem láttam, bokor méretűek voltak.